Sikeres amerikai web-alapú program, cél a minél több zöldség és gyümölcs fogyasztására ösztönzés

Sikeres volt a napi zöldség és gyümölcs fogyasztás növelését megcélzó, web-alapú amerikai program

2011-01-26

Az amerikaiak kevesebb, mint egynegyede fogyaszt naponta ötször gyümölcsöt és zöldséget, a Nemzeti Rák Intézet ajánlása ellenére is, azonban ezen megpróbáltak segíteni egy online módszerrel – számol be a tényről egy kutatási publikáció.


A Hatékony Táplálkozási Döntéshozatal c. kutatás részeként kb. 2500 fő regisztrált egy új weblapon, amely kifejezetten azzal a céllal készült, hogy a több gyümölcs és zöldség fogyasztás előnyeiről nyújtson minél szélesebb körű információt, illetve arról, hogyan kell az egészséges diétába ezeket az élelmiszereket beilleszteni.

 

Hatásos eredmények a zöldség és gyümölcs fogyasztásban

 

A kutatás megkezdése után három hónappal egy átlagos napon a résztvevőknek már kb. 70 %-a evett naponta ötször, vagy akár többször is gyümölcsöt és zöldséget, szemben az indulási napon mért 20 %-kal. Ez a növekedési ráta egészen az egy évig tartó kutatás végéig fennmaradt.

 

A kutatás vezetője arról számolt be, hogy számukra is igen meglepő volt látni, hogy milyen hirtelen megugrott azoknak a résztvevőknek a száma, akik ilyen hamar betartották a weblap irányelveit, és az is, hogy ez a következő 9 hónapban is így maradt. A legtöbb táplálkozással kapcsolatos kutatásban a kutatóorvosok már annak is örülnek, ha az ajánlott élelmiszer bevitelét már egy fél adaggal is megnövelik a résztvevők.

 

A kutatás részletei

 

A kutatásba Amerika egész területéről vontak be 21 és 65 év közötti férfiakat és nőket egyaránt, így az eredmények azt jelzik, hogy egy jól megtervezett weblap széles körben használható a gyümölcs és zöldség fogyasztás fontosságával kapcsolatos oktatásban. Az internet használat elterjedtsége miatt a kutatók úgy gondolták, igen nagyszámú emberhez juthat el kezdeményezésük, és országos szinten sikerülhet egy weblap segítségével is változtatni az étkezési szokásokon.

 

A kutatás központja öt helyszín volt Amerikában, és a kutatók a gyümölcs és zöldség fogyasztásban tapasztalható változásokat egy remekbe szabott táplálkozási információkat nyújtó weblap látogatásával, motivációs e-mailek küldésével, vagy küldése nélkül és kontrollként egy különösebb dizájn nélküli, egyszerű weblap látogatásával mérték fel.

A két weblap alap dizájnja ugyanaz volt, de a jól szabott weblap személyre szóló táplálkozási információkat is nyújtott, melyek a résztvevők induláskor kitöltött kérdőívre adott válaszain alapultak, míg a kontroll weblap mindössze általános információkkal szolgált a zöldség és gyümölcsfogyasztással kapcsolatosan. A jól megtervezett weblap segítségével a kutatóknak sikerült üzenetüket eljuttatni a weblap látogatókhoz.

 

A kutatás megkezdésekor a résztvevők kétfajta kérdőívet töltöttek ki: az egyik egy 16 tételes „fogyasztási gyakoriság mérő” kérdőív volt, amely azt mérte fel, hogy naponta hány adag zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak a résztvevők, ennek átlaga akkor 4.4 volt, míg a másik egy 2 tételes kérdőív volt, amely az átlagos napi gyümölcs és zöldség fogyasztást vizsgálta, annak eredménye induláskor 3.3 volt.

 

A vizsgálat végén, amikor megismételték a kérdőívek kitöltetését, mindkét kérdőív azt mutatta, hogy a napi gyümölcs és zöldség fogyasztás átlagosan több mint 2 adaggal növekedett. Azok a résztvevők, akik a jól megtervezett weblapon regisztráltak, függetlenül attól, hogy kaptak-e e-mailben tanácsokat, vagy sem, összehasonlításra alkalmas növekedést értek el, kb. 2,7 adaggal fogyasztottak többet naponta, míg azok, akik az általános, egyszerű kontroll weboldalt használták csak, kb. 2,35 adaggal fogyasztottak naponta több zöldséget és gyümölcsöt.

 

A kutatás résztvevői mindkét weblappal és az ott kapott információkkal kapcsolatosan magas szintű megelégedettségről számoltak be. Statisztikailag ugyan a kutatóorvosok nem tudták elmagyarázni, hogy a motivációs e-maileknek milyen hatásuk volt az eredményekre, de a kutatásba bevont résztvevők úgy nyilatkoztak, hogy tetszettek nekik a sajátos jellegzetességek és azokat egyben hasznosnak is vélték.

 

Az 50 év feletti, diplomás nők voltak azok, akik leginkább bekapcsolódtak a programba

 

Kissé meglepő volt, hogy a web-alapú program a fiatalabb résztvevők között kevésbé volt népszerű. Éppen ezért a kutatást kiötlő és lefolytató orvosok egyike most azon dolgozik, hogy olyan web-alapú programot dolgozzon ki, amely kifejezetten a fiatalabbakat célozza meg. „Muszáj, hogy a weblap a szemük előtt legyen, valamint hogy könnyen hozzáférjenek és könnyen is használhassák azt.” – összegezte az orvos.

 

Forrás: Diagnózis.hu/www.diagnozis.hu